visszaút
Ma reggel szomorúan ültem be az autóba reggel 8 körül. Szomorú voltam, hogy el kell mennem. Szerencsére ez a rossz érzés csak az első kereszteződésig tartott.
Utunkon Apával mindenhol ugyanazon a helyen álltunk meg, mint szeptemberben. Volt ahol direkt, mert mondjuk jó volt a kávé, és volt ahol véletlenül, mert mondjuk ugyanott kellett mosdóba mennem, mint a múltkor (hozzáteszem: legalább ugyanannyiszor).
Ausztriától végig váltakozott az esős és a napsugár próbál átszűrődni a felhőkön időjárás. Én jól elfoglaltam magam, néha csak belemerültem a szép tájba. Csak az út vége felé éreztem egy kicsit, hogy na, azért most már szívesen állnék a szobám ajtajában!
Persze akkor még nem tudtam, hogy hideg, viszont nagyon büdös fog fogadni "otthon". A hideget értem, leállítottam a fűtést mielőtt elmentem. A büdösre viszont mostanáig nem jöttem rá, pedig még gyorsan a hűtőt is leolvasztottam!
Mindenesetre még Apával elmentünk a városba. Ő Rauchbiert kóstolt (jellegzetes bambergi füstölt ízű sör, egyesek szerint: "mintha együtt innám a sört a szalonnával"), én meg almás rétest ettem. Közben találkoztunk a Három Királyokkal is. Itt, Bambergben ez egy nagy ünnep, hasonló a mi betlehemezésünkhöz. Gyerekek járnak házról házra beöltözve, jókívánságokkal. Ahol jártak, azt megjelölik (ezért lehet a bambergi házakon krétás írást látni), és szerencsét hoznak a jövő évre.
Nagyot sétáltunk a városban, csak sajna eléggé zuhogott. De azért Apának nagyon tetszett.
Ha Apával megyek valahova, mindig történik valami. Most azt gondoltuk, kivétel lesz, mert már majdnem az út végén voltunk, amikor még mindig semmi végeláthatatlan dugóról nem tudtunk, senki nem jött nekünk, egyszóval minden a lehető legnagyobb rendben ment. Legalább is mi csak később vettük észre, hogy sajna az egyik felcsapodó kő, amit hallottunk is, nem kerülte el teljesen az ablakot. Csak a tükör eltakarta a repedést. Én is csak véletlenül vettem észre. Persze mindketten idegesek lettünk, de már nem lehetett mit csinálni. Hazafelé még biztosan kibírja.
Utunkon Apával mindenhol ugyanazon a helyen álltunk meg, mint szeptemberben. Volt ahol direkt, mert mondjuk jó volt a kávé, és volt ahol véletlenül, mert mondjuk ugyanott kellett mosdóba mennem, mint a múltkor (hozzáteszem: legalább ugyanannyiszor).
Ausztriától végig váltakozott az esős és a napsugár próbál átszűrődni a felhőkön időjárás. Én jól elfoglaltam magam, néha csak belemerültem a szép tájba. Csak az út vége felé éreztem egy kicsit, hogy na, azért most már szívesen állnék a szobám ajtajában!
Persze akkor még nem tudtam, hogy hideg, viszont nagyon büdös fog fogadni "otthon". A hideget értem, leállítottam a fűtést mielőtt elmentem. A büdösre viszont mostanáig nem jöttem rá, pedig még gyorsan a hűtőt is leolvasztottam!
Mindenesetre még Apával elmentünk a városba. Ő Rauchbiert kóstolt (jellegzetes bambergi füstölt ízű sör, egyesek szerint: "mintha együtt innám a sört a szalonnával"), én meg almás rétest ettem. Közben találkoztunk a Három Királyokkal is. Itt, Bambergben ez egy nagy ünnep, hasonló a mi betlehemezésünkhöz. Gyerekek járnak házról házra beöltözve, jókívánságokkal. Ahol jártak, azt megjelölik (ezért lehet a bambergi házakon krétás írást látni), és szerencsét hoznak a jövő évre.
Nagyot sétáltunk a városban, csak sajna eléggé zuhogott. De azért Apának nagyon tetszett.
Ha Apával megyek valahova, mindig történik valami. Most azt gondoltuk, kivétel lesz, mert már majdnem az út végén voltunk, amikor még mindig semmi végeláthatatlan dugóról nem tudtunk, senki nem jött nekünk, egyszóval minden a lehető legnagyobb rendben ment. Legalább is mi csak később vettük észre, hogy sajna az egyik felcsapodó kő, amit hallottunk is, nem kerülte el teljesen az ablakot. Csak a tükör eltakarta a repedést. Én is csak véletlenül vettem észre. Persze mindketten idegesek lettünk, de már nem lehetett mit csinálni. Hazafelé még biztosan kibírja.
posted by Magyar Mónika @ 23:36
0 comments
